TÖRTÉNETÜNK

30 év tapasztalat a vetésellenőrzés terén.

A DIGITROLL története a 80-as évekbe nyúlik vissza amikor Kőrösi Imre a legnagyobb magyar mezőgazdasági gépforgalmazó cég (Kite Zrt.) szervíz vezetőjeként megismerkedett az akkori vetésellenőrző rendszerekkel. Látta, hogy az akkori rendszerek nem működnek megfelelően a poros körülmények között és a reklamációk ellenére a probléma vetési szezonról, vetési szezonra problémákat okoz. Elhatározta, hogy a problémára megoldást keres és egy olyan vetőmagérzékelőt fejleszt ki, mely megbízhatóan működik poros környezetben is. Rengeteg fejlesztés és kutató munka után megtalálta a megoldást, az ötletet leszabadalmaztatta, 1992-ben pedig magalapította a Digitroll Kft-t.

A Digitroll a működését a családi házban kezdte meg, ahol Kőrösi Imre az emeleten rendezte be az első, kis műhelyét, a céges teendők ellátására pedig egy használt íróasztalt vásárolt. Az elköveztkezendő években a Digitroll – a család nem túl nagy örömére – az emeleten terjeszkedett tovább, lett raktár, fejlesztőszoba és egy külön kis iroda is. A Digitroll létszáma lassan bővült, de pár év alatt már egy kis csapat dolgozott a termékek gyártásán, majd 1998-ban Kőrösi Imre felesége Erika a tanítói állását othagyva kapcsolódott be a cégvezetésbe. A Digitroll Kft. tehát egyszemélyes cégként indult, majd egy jól működő családi vállalkozássá nőtte ki magát, ahol Kőrösi Imre felesége és mindhárom gyermeke (Erika, Péter, Gergő) is a cégnél dolgozik a különböző területeken. Napjainkban a Digitroll már saját székhellyel rendelkezik, ahol a management, a fejlesztés, a prototípus és kis szériás gyártások kaptak helyet.

A világ első, poros környezetben is jól működő megérzékelője azonban csak az első lépés volt, hiszen Imre a magérzékelők által érzékelt vetőmagok információinak a megjelenítésére nem talált megfelelő kijelző eszközt. A piacon kapható monitorok nem elemezték a vetés minőségét, csak arról tájékoztatták a felhasználót, hogy a gép vetősorai „vetnek” vagy „nem vetnek”. Éppen ezért úgy döntött, hogy a 90-es évek legmodernebb technológiáját felhasználva, mikroprocesszorral fogja kiértékelni a vetőmagérzékelők adatait, az adatok kijelzésére pedig egy LCD kijelzőn, oszlopdiagramos megjelenítésben mutajta meg a vetőgép vetősorainak kijuttatását. Az oszlopdiagramos kijelzést is tartalmazó vetésellenőrző rendszert 1996-ben mutatta be a Digitroll Kft. a magyar gazdáknak, később kiderült, hogy ezt a megoldást ugyancsak a világon elsőként sikerült megalkotni.

A gazdák elégedettek voltak a Digitroll termékeivel, de a vevői visszajelzések alapján Kőrösi Imre felismerte, hogy a legtöbb meghibásodás abból jelentkezik, hogy a szenzorok rengeteg kábellel vannak bekötve a monitorba, így nagyobb az esély a kábel vagy a csatlakozóhibából eredő meghibásodásokra. Ezután egy olyan megoldás fejlesztésébe kezdett, ahol a szenzorok a monitorba, egyetlen kábellel csatlakoznak, ehhez azonban egy teljesen egyedülálló kommunikációs protokolt kellett kidolgozni, amely a szenzorokba épített mikrovezérlők segítségével közvetítik az adatokat a monitor számára. A könnyű felszerelést és az alacsony meghibásodást ígérő „StringSystem” nevű rendszert a Digitroll 1999-ben mutatta be, melyet többször is továbfejlesztve a mai napig alkalmaz a termékeiben.

A 90-es évek végére a Digitroll termékei a legelterjettebb vetésellenőrző rendszerek lettek a magyar piacon, de egyre több eladás volt a környező országokba is. Az ezredfordulóra elkészítettük az első, gabonavetőgépeket ellenőrző rendszerünket, majd 2005-re elkészült az univerzális és azóta is töretlen sikert arató Seed Master Integra monitorunk, melyet többek között a neves Väderstad vetőgépgyártó is gyárilag alkalmaz a gépein.

Napjainkban a Digitroll minden figyelmét az új technológiák kifejlesztésére fordítja, a kutatás és fejlesztés projektjeinken kiváló és kreatív mérnökök dolgoznak, hogy a felhasználóink igényének maximálisan eleget tehessünk, betartva az ígéretünket:

„Láthatóvá tesszük a vetést”.

Kőrösi Imre
1954-2010